RSS

alpolgármester címkéhez tartozó bejegyzések

Nyílt levél

2011. december 7.

Nyílt levél

Mivel az akció kezdete óta, a helyi tanács és a városi RMDSZ semmiféle kézzelfogható eredménnyel, még kevésbé stratégiával nem rukkolt elő,  a szülői akciócsoport és a CEMO elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyílt levélben szólítsa meg Csegzi Sándor alpolgármestert és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest a Bernády névadás ügy kapcsán, a nyílt levél két címzettje ugyanis ígéreteken kívül semmit nem tett annak érdekében, hogy a 2-es iskola felvehesse a Bernády nevet. Mindkét, általunk nevesített köztisztviselőt azért szólította meg a szülői akciócsoport, mert pozíciójukból fakadóan erkölcsi és szakmai kötelezettségekkel tartoznak a magyar közösségnek, mulasztásaik szembetűnőek és hátrányokat okoznak a marosvásárhelyi magyarságnak. Állami tisztségviselők lévén, tevékenységükkel el kell számolniuk a választópolgárok, adófizetők fele.

Válasz Csegzi Sándor alpolgármesternek

A nyílt levélre Csegzi Sándor alpolgármester a sajtón keresztül válaszolt. Visszautasította és „rosszindulatú személyeskedésnek” nevezte a civil számonkérést, viszont az érdemleges eredményeket el nem érő, de hatalmához annál inkább ragaszkodó magatartásából fakadóan úgy gondolta, hogy őt kérdőre vonni nem lehet, mindamellett, hogy a választott képviselők az őket megválasztók fele egyértelmű kötelezettségekkel tartoznak. Mégis számára elfogadhatatlanoknak tűntek a szülői akciócsoport és a CEMO által felsorakoztatott tények. A szülők, igazuk tudatában újabb levelet írtak, melyben felelősségre vonták az alpolgármestert mulasztásaiért. Hangsúlyozták, az ígéreteit nem tartotta be, csupán beszélt róluk, de cselekedetek szintjén nem tett semmit, pedig alpolgármesterként jóval több lépési lehetősége lett volna. Továbbra sem tett semmit az iskolaszék összetételének a megváltoztatásáért.

Médiamegjelenés

2011. december 09. Erőszakos eszközökkel feszültséget keltenek!
2011. december 09. Minden vádat visszautasítok!
2011. december 12. Újabb nyílt levél Csegzi Sándornak címezve
2011. december 13. Ígéretét szegte Csegzi
2011. december 13. Lesz-e Bernády György iskola Marosvásárhelyen?
Marosvásárhelyi Rádió

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be január 18, 2012 hüvelyk 4. hónap, 2011. decembere

 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt kedveli: